27.
okt

Jó poénnak indul, aztán rosszul sül el. A munkahelyi vicc is lehet ilyen, a következményei viszont súlyosabbak, mint amikor baráti körben lövünk túl a célon. Összegyűjtöttünk néhány megtörtént(nek mondott) esetet.

1. Kiraboltak, főnök!

Egy divatüzlet alkalmazottja, Sitra Walker ártalmatlan áprilisi tréfával szeretett volna bevágódni főnökénél. Egy nap rémült hangon hívta a górét, hogy kirabolták a boltot. Nem tudni, arra számított-e, hogy amikor az megérkezik, jót nevetnek majd, mindenesetre a rendőrjárőr előbb farolt szirénázva a bejárathoz, és hiába mondta a fegyverrel berobbanó zsaruknak, hogy az egész csak vicc volt, hahaha, később pánikkeltés miatt vonták felelősségre, a főnöke pedig még aznap kirúgta.

2. Szexvonal a távkonferencián

Emberünknek szabadsága első napján még be kellett kapcsolódnia egy telefonos távkonferenciába. Minden rendben ment addig, míg a hívás meg nem szakadt. A kolléga ekkor vicces kedvében bedobott egy telefonszámot a konferenciához használt csetbe azzal, hogy ott folytatódhat a megbeszélés. A szám persze egy szexvonal volt, amit lehet, hogy többen díjaztak, de a főnöke nem. Nem kellett visszamennie a szabadság után.

3. Kaszkadőrmutatvány egy Boeinggel

Ian Wilkinson annak idején azzal lett híres, hogy egy VIP vendégekkel megpakolt utasszállítóval mutatott be egy amúgy látványos kunsztot, felszállás után alig pár méterrel a föld fölé eresztette a gépet. Mindezt a Boeing Seattle-i központjánál, a fedélzeten munkaadója, a Cathay Pacific elnökével.

Emlékezetessé akarta tenni az utat, utóbb kiderült, neki pilótaként ez volt az utolsó.

4. Sokkoló poén egy rendőrtől

Egy nap Chris Peters rendőrjárőrnek eszébe jutott, milyen vicces lenne néhány gyanútlan kollégáját és járókelőt sokkolóval letaglózni. Nem volt az, néhányan kórházba is kerültek, Christ pedig azonnal kirúgták. 

5. Figyellek!

Már tíz éve is klasszikus frászt-hozok-rád poén volt kamu mailcímről rajongói levelet küldeni ennek-annak. Az új kolleginát céges címén ilyesmivel rémisztgetni csak akkor nem szerencsés, ha a nővérét egy titkos hódolóból zaklatóvá vált őrült gyilkolta meg. Az esetet felgöngyölítették és a rossz vicc elkövetőjét elbocsátották.

Rúgtak már ki egy vicc miatt, ami balul sült el? Rúgattál ki kollégát, aki túllőtt a célon? Főnök vagy és volt már ilyesmivel dolgod?

Írd meg, kirakjuk!

 

1 komment

Címkék: rossz vicc vicckirály

A bejegyzés trackback címe:

https://vicckiraly.blog.hu/api/trackback/id/tr992403002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

◄ViZion 2010.11.10. 13:19:56

Háát... én majdnem beszopcsiztam.
Egyik kolléga elutazott áruért.
Másik kollégám feltárcsázta az úton levő kollégát, de aztmondta, hangposta, haggyunk vicces üzenetet... kezdjem én.
Valamit megéreztem, mert csak annyit mondtam, mi a francnak a mobil, ha nem kapcsolod be?

Persze miután a főnök belibbent, kiderült az átverés: mivel reggel korán volt, a kedves kolléga a főnököt hívta vezetékes telefonról, tudva, hogy hangposta lesz -mivel korán reggel nem kapcsolja be soha, majd odaadta a kagylót, hogy üzenjek...

Megúsztam... :)
süti beállítások módosítása