vicckirály

Minden munkahelynek megvan a saját vicckirálya, aki kipusztíthatatlan jókedvvel próbálja mosolyra fakasztani vagy éppen megviccelni munkatársait. Ő az, aki maga találja ki a szóvicceit, időt és energiát nem sajnálva akár otthon is barkácsol ezt-azt, hogy aztán reggel az irodában lepje meg a kollégáit egy gyilkos humorbombával. Sosem lehetünk tőle biztonságban, elkerülni szinte lehetetlen, észrevétlenül ott terem, legtöbbször a hátunk mögött.

Vicces elkaszinózni a betintázott kapitány pénzét külföldön? Tényleg létezik irodai pénisz-odanyomós pontgyűjtő játék? Jópofa, ha egy tömött liftet megakasztanak velünk? Kialakulhat munkahelyi szerelem egy Humor Gyuszival?

Néhányan már megosztottak velünk munkahelyi vicckirályokhoz kötődő sztorikat, de szerintünk ennél viccesebbek, fárasztóbbak, kínosabbak is léteznek, ezért várjuk az újabb történeteket.

Egy repülőgép nem az a munkahely, amiről szívesen képzeljük el, hogy a személyzet vicces kedvében különféle poénokkal szórakoztatja egymást mondjuk 10000 méter magasan. Kinga, aki a 90-es években légiutaskísérőként dolgozott, szerencsére földi sztorit küldött, ami poénnak indult és hepienddel is végződött.

Még abban az időben történt, amikor a repülőgépek személyzete minden egyes úton, készpénzben, dollárban kapta meg a napidíját, ráadásul jó néhány járat "ottalvós" volt. Kijevbe mentünk, egy köztudottan vidám, nagyhangú kapitánnyal, akinek mindig volt egy-két vicces beszólása a személyzet női tagjainak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, kora este megérkeztünk a szállodánkba, és miután lepakoltunk, kapitányunk javaslata alapján összegyűltünk a hotel éttermében. Az sem volt meglepő, hogy Balu kapitány (nevezzük így) már akkor feltűnően vidám és enyhén alkoholszagú volt, amikor leérkezett, köztudott volt róla, hogy "szolgálaton kívül" szereti az italt. Mi, "lányok", ahogy általában nevezett minket, persze nem tartottuk vele a tempót, de így is egyre vidámabb lett a társaság, a végén annyira, hogy kitaláltuk, vessük bele magunkat a kijevi éjszakába. Balu kapitány viszont már nem volt abban az állapotban, hogy a saját mozgását nagyon koordinálni tudja, sőt az összefüggő beszéd is nehezére esett, de azt egyre hangosabban és erőszakosabban mondogatta, hogy "vigyétek a pénztárcámat lányok, játszatok!" (A kijevi éjszaka egyébként tényleg ennyit jelentett, a szálloda melletti kaszinón kívül nem sok helyre mehettünk volna...) Erikát, a csapat rangidősét nem kellett félteni, a harmadik felszólításra azt válaszolta, hogy "rendben, lányok irány a kaszinó, verjük el a kapitány pénzét!", és elvette a tárcát. Balu kapitány egyre jobban kókadozó fejjel a szálloda bárjában maradt, mi pedig a napidíjával pár perc múlva a kaszinóban. Addig vicces is volt a játék, míg a pechünkön nevetgéltünk, mert piros jött, mikor feketére tettünk és fordítva, hiszen az legfeljebb a kapitány pechje volt. De amikor a 200 dollárnyi zsetonunk teljesen elfogyott, akkor azért elgondolkodtunk, hogy reggelre már semmi viccet nem találunk a dologban, nem beszélve kapitányunkról, aki talán nem is emlékszik rá, hogy ránk bízta a tárcáját. Az utolsó ötven dollárját is beváltottuk, lesz ami lesz alapon, és akkor már teljesen józanon, igencsak a roulette-kerékre koncentrálva másfél óra alatt visszahoztuk az eljátszott pénzt. Ahogy egyenesbe jöttünk, futottunk is vissza a szállodába. Másnap reggel Erika adta vissza a pénztárcát, aminek történetére Balu kapitány nem nagyon emlékezett, igaz a kaszinóban történtekről nem számoltunk be részletesen. Az utasok beszállítása előtt még szóba került a dolog köztünk, "lányok" között, és csak örülni tudtunk, hogy a vicc végül jól sült el.

Mi meg csak abban bízunk, hogy a kapitányok általában kipihenik magukat egy-egy ilyen vidám este után.

Amikor néhány hete körbeküldtük a felhívást azzal, hogy elcsépelt, kínos, beteg poénokkal riogató kollégák szánalmas poénjait várjuk, nem gondoltuk volna, hogy rögtön az elején egy lovestory is beérkezik. AndiX-ot saját bevallása szerint annyira megbolondította az irodai Humor Harold, hogy a végén hozzá is ment.

A munkahelyi ismerkedésről sosem voltam jó véleménnyel, talán azért mert a házinyulas hasonlat alapján irtóztam attól, hogy bármikor is préda legyek. Az első munkahelyemen ennek köszönhetően nem is alakult ki olyan szituáció, amiből esetleg kínos visszautasítás, utána pedig egymás folyamatos kerülgetése alakult volna ki. Három év után azonban - részben szakmai okokból - váltani kényszerültem, és egy teljesen új közegben kezdtem el dolgozni. Az előző munkahelyemmel ellentétben itt sokkal kötetlenebb volt a hangulat, mindennaposak voltak a poénok és vicces átverések, amiben mindenki előtt élen járt Dávid, a cég ügyeletes mókamestere. Eleinte nem tudtam mit kezdeni a fura szóvicceivel, és azzal, hogy állandóan más-más rádiós slágert fütyült, ami befúrta magát a fejembe és nem tudtam kiverni onnan egész nap, sőt előre készültem csípős megjegyzésekkel arra az esetre, ha velem is eljátsza a vezérigazgatós viccét. (A vezér angol volt, Dávid pedig azt játszotta, hogy az ő hangján asztali telefonon felhívta a kollégákat, hogy a belépőkártyájukkal jelenjenek meg az irodájában, ami egyébként állítólag a kirúgási procedúrát jelentette a cégnél.) Valami miatt viszont engem kihagyott az átverésekből, ami őszintén szólva egy idő után picit zavart is. Talán pont emiatt történt, hogy amikor már szinte az idegeimre ment a fütyülésével, hangosan rászóltam, nem is azért, mert annyira zavart, csak szerettem volna észrevetetni magam. A Take on me-t fütyürészte, amikor rácsattantam, hogy abbahagyná-e, mire csak annyit mondott, hogy A-HA és abbahagyta. Ez viszont annyira bájos volt, és vicces is, hogy kicsit elszégyeltem magam, és rögtön írtam neki egy e-mailt, hogy sajnálom, nem akartam megbántani. Erre csak annyit kérdezett, hogy akkor fütyülheti-e tovább, mire csak annyit válaszoltam, hogy A-HA. De nem fütyülte. Ami ezután jött, az klasszikus munkahelyi szerelem (amitől ódzkodtam!) és nem is tartozik ide. Tavaly házasodtunk meg, néhány kollégánk is ott volt. Dávid azóta sem változott, ugyanaz a vicces "kolléga", aki engem biztosan mindig megnevettet.

Ez igazán romantikus volt, el is morzsoltunk egy könnycseppet, persze csak viccből.

Munkahelyi humorzsáknak lenni nem veszélytelen. Matt történetében a kolléga nyolc munkatársát zárta össze két négyzetméterre, amiért majdnem kapott egy kollegiális pofont.

Ügyfélszolgálat, jönnek-mennek az új kollégák, akik közül senki nem kerülhette el Tibcsi vicceit. A klasszikus egércserés poénját, amikor az újonc egere helyett a saját vezeték nélküliét csatlakoztatja a géphez, aztán segítőkészen megjelenik a bénázó áldozat mögött, és elmagyarázza, hogy ez egy speciális munkaállomás, ahol a monitor előtt mozgatott ujjal kell irányítani a kurzort, mindenkivel eljátszotta. Onnan tudtuk, hogy valakinek az az első napja, hogy mutogatott a monitornak, miközben Tibcsi bíztatta, hogy menni fog. Csomagolt be asztalt takarófóliával, masszívan körbecelluxozva, lazított meg székkarfákat, meg volt egy külön erre a célra preparált irodai kávéscsészéje, keményre zselésített műkávéval, amivel persze "megbotlott", ha jött szemből valaki, aztán hangosan röhögött a rémülten félreugró kollégán. Unta már mindenki az agyzsibbasztó dolgait, de senki nem szólt be neki, amolyan megtűrt őrült volt. A kedvenc viccei egyike volt, hogy amikor többen elindultak lifttel a másodikról, ő azzal, hogy már nem fér be, leszaladt a földszintre és jó néhány pillanatig nem engedte kinyílni az ajtót. Nem kell hozzá komoly erő, csak rá kell lépni a két önműködő ajtórész találkozására, mint az autóban a gázpedálra, a bentiek pedig rémülten nyomkodják a gombokat és a vészcsengőt. Az utolsó ilyen liftbe zárós poénja olyan jól sikerült, hogy az ajtó akkor sem nyílt ki, amikor elengedte, sőt a következő egy órában sem, a szerelőknek kellett kiengedniük a nyolc embert, akik közül az egyik lány pánikrohamot kapott, utána meg elájult. Tibcsi megúszta egy írásbeli figyelmeztetéssel, meg egy majdnem-pofonnal az egyik kimentett kollégától. Azóta visszafogottabban viccel.

Ilyen az, amikor a poénból egycsapásra para lesz.

Az első sztorinkat marCELL-től kaptuk, aki maga is vicces figura lehet, mert már a neve is rádiótelefonosan-összekacsintósan humoros.

Az egyik mobiltelefon-hálózat üzemeltetési részén dolgozom rádiós mérnökként. Ez olyan terület, ahol általában kizárólag férfiak dolgoznak. Nálunk viszont volt egy lány, nevezzük Katinak, aki az osztályvezető asszisztenseként állandó célpontja volt a férfivicceknek. Az ebben is élen járó kollégám, Petya találta ki a vesszőzés játékot, aminek az volt a lényege, hogy az asszisztens Kati felségterületének számító helyeken (munkaállomás, konyha, női mosdó, stb.) a versenyzőnek hozzá kellett nyomnia a "csomagját" a Kati által érintett helyekhez, ami alapban egy pontot ért. Ha mindezt csupasz "vesszővel" teszi az ember, az öt pont, ha magához Katihoz sikerül így hozzáérni, az tíz pontot ér, ugyanez "fedetlenül" 100-at, és a verseny 100 pontig tart. Persze a játékban rajta kívül senki nem vett részt, de naponta kétszer körbeküldte, hogy pl. irattartó-1p, havi jelenléti-5p, kék fedeles mikroedény-5p. Mi persze csak röhögtünk rajta, sőt egy idő után azzal húztuk, ami amúgy egy ilyen cégnél általános szöveg, hogy ami nincs dokumentálva, az nincs, nem is volt, és nem is lesz.  Erre Petya magához vett egy teszt-telefont, és elkezdte vadul "dokumentálni" a pontvadászatot (szerencsére az 5 pontosok konkrét részleteit kitakarta). Kb. fél év telt el, mire elérte a 100 pontot, és a nagy alkalomból körbeküldött egy slideshowt, amit talán páran lepörgettünk, de senki nem vette igazán komolyan. Kivéve egy valakit, aki vagy szándékosan, vagy véletlenül rámentette a hálózaton lévő Kati könyvtárba. Két nap múlva valamikor délután behívta az OM az irodájába, később Katit is, és még fél hétkor sem volt sehol a srác, azaz borítékolni lehetett, hogy repül. De nem, másnap reggel jött rendesen dolgozni és ebédkor röhögve magyarázta, hogy a cég elküldi egy pszichiáterhez, akinek beszélhet a gondjairól(!). A második alkalomtól fogva állítólag a dokinőnél is vesszőzött, de fotót nem csinált. Tanulság: nincs az a lebukás, ami egy ilyen humorzsákot visszatartana. (Ja, Kati azóta elment és állítólag nem tervezik pótolni)

Faszozás a munkahelyen?! Ez még viccnek is rossz. Vagy nem?